Régen kezdődött mindez, jóval a születésem, sőt még a szüleim születése előtt.
Zargdlon, a Sötétség Gramlondja, a fekete kristálykulcs őrzője átjött a falon, azon, ami a mi világunkat elválasztja az övétől.
A Gramlond szóra a mi nyelvünkben nem található megfelelő kifejezés, úr, mester, őrző, mindez benne van, és még ennél sokkal több.
Amint Zargdlon átlépett a falon, a világunkban meglévő sötétség felerősödött, és megszületett Draklon.
Draklon akiből később a Sötétség Gyermeke néven ismert mágus lett.
Ám Zargdlon nem ezért jött. Más, nagyobb tervei voltak, melyek, ha valóra válnak, az komoly következménnyel járt volna minden ismert világra nézve.
Zargdlon látta a múltat, a jelent, a jövőt, az események egymásutániságát.
Draklon csupán egy apró pont volt hatalmas tervében, és nem is a legfontosabb.
Zargdlon értem jött.
Már akkor azzal, hogy átjött elindított egy folyamatot melynek eredményeként világrajöttem Zaguldron gyermekeként.
Apám akkor még a Sötétség lovagjai közé tartozott.
Megismerkedett egy fiatal boszorkánnyal, akinek gyermeket nemzett, majd mielőtt még megtudta volna, hogy a lány az ő fiát hordja szíve alatt, odébbállt.
Vártak rá a sötét tettek, lerombolt falvak, városok, lemészárolt férfiak, nők, gyermekek.
És eljött a születésem ideje.
Sötét, ködlepte, viharos éjszaka volt. Anyámat szülei az akkori szokások ellenére sem hagyták magára, nem fordultak el tőle, (mint az más boszorkányokkal előfordult, ha a gyermek apja otthagyta, úgy, hogy össze sem voltak házasodva), sőt még a falu lakói is mindenben támogatásukról biztosították.
A bábaasszony már az első pillanatban érezte ez az éjszaka más lesz, mint bármely azelőtti.
A szoba kicsiny volt ám mégis meleget, szeretetet árasztott magából.
Amint megkezdődtek a szülési fájások, hirtelen anyámat valami földöntúli nyugalom szállta meg, a fájdalom megszűnt, a helyét valami belülről jövő kellemes bizsergés vette át.
Ekkor nyilvánult meg először a bennem rejlő hatalom, melynek valódi természetével, jelentőségével sokáig nem voltam tisztában.
Amint a bába anyám kezébe adott, a szoba fénye halványulni kezdett, a hőmérséklet rohamosan csökkent. A gonoszság jelenléte egyre tapinthatóbbá vált.
Ebben az időben, egy távolabbi faluban, egy öreg mágus prófétálni kezdett:
- A fényre eljut a sötétségen át.
Elesik, s felkel, nem hagyja magát.
Az igazért meghal, és nem kér kegyelmet.
Sokakat megment az elfeledett gyermek.
A bábaasszony éppen egy védővarázs mormolásába kezdett, amikor az ajtó kinyílt, és ott állt a zuhogó esőben egy hatalmas termetű férfi, koromfeketébe öltözve, megjelenése rémülettel töltötte el a jelenlevők szívét.
Egyedül bennem nem volt semmi félelem, mivel újszülöttként nem voltam tisztában azzal mi történik körülöttem.
Mégis ösztönösen megéreztem anyám félelmét, s a szívem mélyén megrezdült valami.
A szoba megtelt valami különös illattal, és megjelent középen a levegőben, egy bíborszínben ragyogó spirál.
A férfi először a spirálra nézett, majd rám.
Arca egy pillanatra mély rémületet tükrözött, ám ez nem tartott tovább egy szempillantásnál.
A következő pillanatban kinyújtotta kezét, anyám megdermedt, én pedig lebegni kezdtem a férfi felé.
Magához szorított, megfordult, a levegő vibrálni kezdett előtte, átlépett a vibráláson és eltűnt, velem együtt.
Ő volt az, Zargdlon. Ő tisztában volt a bennem rejlő erő mibenlétével.
Rettegett tőle, és egyidejűleg vágyott is arra, hogy a bennem levő titokzatos hatalom által világokat hajthasson, gonosz, hideg, pusztító uralma alá.
Évek teltek el.
Ahogy cseperedtem, a sötétség, a gonoszság, ami körülvett, napról napra egyre mélyebbre hatolt a szívembe, hidegséggel, kétségekkel, rémülettel, haraggal, gyűlölettel töltve meg.
Ám, amiről sem én, sem az elrablóm, tanítómesterem nem tudtunk, hogy még a születésem előtt történt valami.
A szülői házat, ahol anyám az öccsével, és a nagyszüleimmel együtt lakott, felkereste az akkori kor legmegbecsültebb, legnagyobb hatalmú mágusa Balgdiron a Fény mestere.
Anyámék szinte ledermedtek a nagy megtiszteltetés hatására.
Balgdiron az ágyhoz lépett, kezeit ráhelyezte anyám gömbölyödő hasára.
Fény áradt belőlük mely egyenesen a szívemre irányult.
Egyszercsak a szívem legmélyén egy pillanatra egy az ősi Fényből álló kristály ragyogott fel mintegy válaszul a Balgdiron kezéből áradó fényre.
Ez az esemény jelentősen meghatározta a jövőmet, és a világok sorsának alakulását.
Ahogy teltek múltak az évek úgy erősödött bennem a gonosz hideg sötétség.
Mesteremmel figyeltük a világokban levő sötét mágusok tevékenykedéseit, és a kristálykulcs segítségével átmentünk más világokba is, úgy, ahogy ama napon mesterem eljött értem, hogy elragadjon anyám karjaiból.
A bennem növekvő sötétséggel együtt nőtt a tudásom is.
Megtanultam koncentrálni, irányítani dühömet, haragomat, gyűlöletemet.
Kezem egyetlen intésére fekete spirál jelent meg a levegőben, ez a spirál, a fekete kristálykulccsal együtt kaput nyitott a mérhetetlen sötétségre.
Éreztük, ahogy a gonosz erők energiák átjárják a világunkat, felerősítik képességeinket, sötét gondolatainkat, érzelmeinket.
Ám a bennem növekvő sötétség ellenére, bensőmet mégis kétségek mardosták.
Fel-felsejlett egy-egy régi emlék.
Egy meleg szeretettel teli hely, lágy ölelő anyai kezek, és valami csodálatos ősi fény, mely átjárta az egész testem elhatolva legbensőbb lényemig.
Az emlékekre válaszul megrezdült bennem az elrejtett titkos Fényvarázs, pislákolni kezdett az ősi Fény kristálya.
Ahogy erősödtek bennem az emlékek, úgy növekedtek bennem a kétségek.
A kétségek, a sötét gondolatok, érzelmek felől, sőt még a mesterem iránt is.
Ő érezte a bennem lévő vívódást, ám nem ismerte fel annak forrását, így nem is tulajdonított neki különösebb jelentőséget.
A kétségeim erősödésével, a Fénykristály eleinte csak pislákoló fénye egyre ragyogóbbá vált.
Elkezdte kiszorítani a bennem levő sötétséget, ám a Fény győzelméig még rögös út vezetett.
Ezalatt, abban a világban, amelyből származom, és amelyet most már az otthonomnak tekintek, történt valami.
A Sötétség Gyermekének elitcsapata, a Sötétség Lovagjai közül az egyik, név szerint Zaguldron átállt, és másokat is magával vont.
A Fény harcosainak nevezték magukat, és komoly csapásokat mértek a Sötétség Gyermekének követőire.
Ekkor még nem tudtam, hogy Zaguldron az apám.
Zargdlon iszonyatos haragra gerjedt,
-Zaguldronnak és követőinek pusztulniuk kell! - fröcsögte.
Átkeltük a falon, hogy végrehajtsuk a halálos ítéletet a Fény harcosain.
Amint ráleltünk Zaguldronra, (egyedül volt) Zargdlon rámparancsolt,
- Pusztítsd el!
Engedelmeskedtem mesterem parancsának, halálos csapásra emeltem kezemet.
A sötét vihar, a legrettenetesebb pusztító erő, amit mágus valaha el tud képzelni egyre erősebben kavargott körülöttem készen, hogy lesújtson, úgy hogy Zaguldronnak híre se maradjon ezen a földön.
Ám ekkor hirtelen hatalmas fény tört át a gonosz sötét varázslaton, kiűzve minden gyűlöletet, haragot, minden sötétséget.
A fénykristály ragyogása átmosta gondolataimat, érzelmeimet, felerősítette az ősi titkos hatalmat mely addig is erőm forrása volt.
Egy pillanatra megnyílt előttem a múlt, a jelen, és részben a jövő is.
Felismertem az igazi származásomat és megláttam a sorsomat.
Mindeközben a mesterem kezében levő kristálykulcs darabokra hullott szét.
Itt ragadtunk.
Haragja iszonyatos volt.
Tisztában voltam azzal mire készül, mivel én nem hajtottam végre feladatomat, ő maga akart végezni apámmal.
Ezt nem engedhettem, meg kellett állítanom, bár tudtam, ez csak a saját életem árán lehetséges.
Nem véletlenül rettegett az ősi erőtől, titkos hatalomtól melyet születésemmel örököltem, és ami már sok–sok évezrede most bukkant csak fel, bennem.
Mégis még ennek a képességnek a birtokában is csak úgy győzhettem, hogy tisztában voltam vele, ezt a küzdelmet én sem sokáig élem túl.
Amikor szembefordultam vele, már tudta mire készülök, arca egyszerre tükrözött gyűlöletet, félelmet, és valami rettenetes iszonyt.
Hirtelen a levegőben felbukkant egy bíborszín spirál, olyan, mint annak idején anyám otthonában, csak sokkal erősebb majd a Fénykristályból egy sugár indult a spirál felé, a két fény egymást erősítette majd a spirálból hirtelen egy sugár sújtott le, oda, ahol Zargdlon állt.
Eközben természetesen ő sem tétlenkedett ám bármennyire is igyekezett támadásai nem tudtak kárt tenni bennem.
A fénysugár egy szempillantás alatt megsemmisítette Zargdlont, ám ez a varázslat teljesen felemészt engem is, ekkora hatalmat nem bír el ez az emberi test.
Ahogy ott álltam a fájdalomtól kétrét görnyedve, egyszerre egy másik, idős mágus bukkant fel apám mellett.
-Ő is egy sötét mágus? Öljem meg? - Kérdezte.
- Ne! - Felelte apám
-Ő mentette meg az életemet.
Igyekeztem összeszedni minden erőmet.
Még nem halhattam meg, még nem.
Addig nem, amíg el nem mondtam neki.
- Szeretlek apám.
Zaguldron csodálkozva tekintett rám.
- Mit mondtál? –kérdezte.
- Emlékszel még Hurienre? Gyönyörű nő volt.
Megajándékozott téged a szerelmével, sem előtted, nem szeretett mást, sem utánad.
De te ott hagytad. Ekkor már egy gyermeket hordott a szíve alatt, a te gyermekedet és ez a gyermek én voltam.
Mégsem haragszom rád. Szeretlek.
- válaszoltam minden erőmet összeszedve.
Ekkor megszólalt az öreg.
- Egy jóslat hangzott el régen egy kis faluban, mely még ma is szájról-szájra jár reményt ébresztve eme nehéz időkben.
A jóslat így szól:
„- A fényre eljut a sötétségen át.
Elesik, s felkel, nem hagyja magát.
Az igazért meghal, és nem kér kegyelmet.
Sokakat megment az elfeledett gyermek.”
Ez a jóslat most teljesedett be.
Te vagy az elfeledett gyermek.
Apám átölelt, megpróbáltak felsegíteni.
- Magunkkal viszünk fiam, jó gyógyítóink vannak. –mondta
- Ne! Inkább hagyjatok itt. –feleltem
Rajtam már úgysem segíthettek, de rátok még sok fontos feladat vár, mindaddig nem adhatjátok fel a harcot, amíg vissza nem szorítjátok a sötétség erőit.
Ezután ők távoztak, magamra hagyva fájdalmaimmal, és azzal az örömteli tudattal, hogy bár már csak perceim vannak hátra, mégis, életem nem volt hiábavaló.
-VÉGE-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése