A világ sötét nappalra ébredt.
Sötét nappalra, a szó legtejesebb értelmében.
A ragyogóan tűző napot, a gonoszság fekete felhője takarta el.
Az embereket iszonyatos félelem fogta el.
Ám nem csak az embereket.
A rettegés mindent elöntő áradata végigsöpört manókon, trollokon, óriásokon és egyáltalán mindenen és mindenkin.
A koromfekete égbolton vérvörös izzás tűn fel, mintegy előre jelezve mindazt a pusztítást, mészárlást, ami felülmúlta, a legborzalmasabb rémálmokat is.
És ekkor bekövetkezett az, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie.
Galtar hegyén egy férfi állt.
Éjfekete palástját lengette a szél.
Jéghideg zöld tekintete világított a sötétben.
Botja vége kékes fénnyel izzott.
Hosszú percekig állt ott néma csendben.
A várakozás csendje volt ez, a várakozásé, valami irtóztató bekövetkeztére.
És elkezdődött.
A férfi kinyújtotta karját, magasba emelve a botot.
Pár pillanatra mintha megállt volna az idő, majd vérfagyasztó kiáltás hallatszott.
A gonoszság ura, a Sötétség Gyermeke magához hívta választottait.
A levegő remegni kezdett, majd a férfi mellett mintegy varázsütésre, lovasok jelentek meg,varázslók, éjfekete lovakon, fekete palástban.
Körül állták a férfit. Kezüket szívükhöz és homlokukhoz érintették, majd a férfi felé nyújtották mintegy kifejezve hűségüket, hogy teljes szívükkel és minden tudásukkal szolgálni fogják.
A férfi felemelt kézzel intette csendre híveit.
Botját a hegyoldat borító erdőre irányította.
Hangos szóval felkiáltott: -Draconus targla separorum!
Hirtelen hatalmas szárnyak suhogása hallatszott.
Az erdő felől, egy óriási sárkány közeledett.
Leereszkedett egyenesen a férfi elé.
Ahogy ott állt méltóságteljesen, mindenki láthatta, hatalomra, uralkodásra termett, nem arra, hogy másokat szolgáljon.
És mégis…
Lassan féltérdre ereszkedett, fejét meghajtotta a férfi előtt.
Ám ez a gesztus nem az alázaté, az alárendeltségé volt.
Sokkal inkább az elfogadásé, a másik fél egyenrangúként való elfogadásáé.
A férfi tekintetét a sárkányéba mélyesztette.
A lovasok érezték, valami különös nem mindennapi esemény van itt kibontakozóban.
A sárkány szép lassan felemelkedett, és a férfi egyetlen intésére elindult északra, a férfi szülőhazája irányába.
A lovasok arcán döbbenet, és kíváncsiság tükröződött, ám a férfi csontokig hatoló, sötét pillantása visszatartotta őket, minden kérdezősködéstől.
Egy kivétellel.
A lovas kíváncsisága erősebbnek bizonyult minden ésszerű óvatosságnál. De még a félelem visszatartó erejénél is.
Élete utolsó ostoba cselekedetét követte el.
Odaléptetett a vezér elé.
A Sötétség Gyermeke éppen a terve következő lépésére koncentrált, amikor a lovas
megzavarta.
Pusztító haragra gerjedt.
A lovasnak arra sem volt ideje, hogy tettét megbánja.
Bensejéből lángok csaptak elő, haja, szakálla pillanatok alatt leégett, a bőr és a hús leolvadt a csontjairól.
Társai rémülten figyelték pusztulását.
Tanultak az esetből. Mozdulatlanul várták, mit tesz ezek után uruk és mesterük.
A sötétség egyre sűrűbb lett, Szinte már tapintható.
A hegyen a mágus botjából kiindulva, kékeszöld villámok cikáztak.
Hirtelen a közeli városka felől, a rémület hangjai, jajkiáltásai jutottak el a hegyen összegyűlt csapat füleibe.
Ez volt a jel.
A Sötétség Lovagjai, mint pusztító förgeteg zúdultak le a hegyről.
Lerombolva mindent, lemészárolva mindenkit, aki gonosz hatalmi terveiknek útjába állt.
Elkezdődött a sötétség kora.
-Vége-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése