Harryt amint belépett a vendéglő ajtaján rettegés fogta el.
A helyiség közepén Voldemort állt, pálcáját Harryre szegezve.
Ám mielőtt bármit tehetett volna ellene, egy férfi bukkant fel szinte a semmiből.
Voldemort észrevette a férfit.
Látszott rajta, ismeri az újonnan érkezőt.
Pálcáját Harryről a férfira fordította, majd hangosan felkiáltott,
- Adava Kedavra!
Harry meglepetten döbbent rá, már nem ő a célpont.
Nem értette, mi történik.
Abban a pillanatban amint Voldemort kimondta az átkot, különös dolog történt.
Harry a férfi felé fordult ránézett és meglátta…
A férfi gyomra tájékán egy fényből álló lótuszvirág pompázott.
A lótuszból áradó fény körülvette beburkolta a férfit.
Amint elhangzott az átok a pálcából előtörő zöldes fény nekiütközött a férfit körülvevő fényburoknak egy halvány izzás kíséretében feloldódni látszott a fényben.
A férfi kinyújtotta a kezét.
Voldemort remegni kezdett, elejtette pálcáját majd összerogyott.
Nem sokáig feküdt mozdulatlanul. Felpattant majd egy pillanat alatt hoppanált.
Elmenekült a további küzdelem elől.
Harry mikor visszatért a roxfortba részletesen beszámolt a történtekről Dumbledore
professzornak abban a reményben, hogy választ kap a kérdéseire.
Mi történt?
Hogyan lehetséges, hogy valaki kivédhette a kivédhetetlen átkot.
Dumbledore pár percig csendesen ült a székében gondolataiba mélyedve majd megszólalt.
-Egyetlen varázslat van, ami minden gonosz támadás ellen tökéletes védelmet nyújt. Ez a fénylótuszvarázs.
Ezt mindedig sikerült titokban tartani, ezért nem meglepő, hogy mindenki úgy tudja, hogy a halálos tiltott átok ellen nincs semmilyen védelem.
A fénylótuszvarázs olyan tökéletes felkészültséget igényel, hogy mindezidáig csak három varázsló volt, aki képes volt ezt a varázslatot alkalmazni.
Az egyik varázsló Griffendél Godrik volt.
A másik varázslóról is az a hír járja hogy már nem él.
–És ki a harmadik? Akarta kérdezni Harry, ám ekkor hirtelen megvilágosodott előtte. -A harmadik a professzor úr, mondta.
Jól gondolod. Felelt Dumbledore.
-Hogy nézett ki a megmentőd? - kérdezte Harrytől.
-Magas volt, barna talárban.
Szürke haj melegséget, szeretetet sugárzó, világos zöld szem.
A taláron egy arany sólymot ábrázoló címer volt.
-Ó igen. Erről ráismerek. Ő volt az Sertion Dalgorn.
Egy régi emlék.
Egy igaz barát a sötétség napjaiból.
Hát mégis él, mégsem halt meg!
Fiam nagy szerencséd volt.
Nem csak azért, mert sikerült a biztos haláltól megmenekülnöd.
Hanem mert találkozhattál a valaha élt varázslók egyik legnagyobbikával is.
És mi ez a fénylótuszvarázs? Kérdezte Harry.
-Bár ezt a titkot nem ismerheti mindenki, ám előtted nem tartom titokban, csak azt kérem, ne próbálkozz vele, még nem vagy eléggé felkészülve rá.
A varázslónak a bensejében kell megidéznie, felidéznie a fénylótuszt melynek szirmai különböző fényekből állnak, ezek a szeretet fénye, a jóság fénye, az igazság fénye, a tisztaság fénye, a bölcsesség fénye, és az erő fénye.
Ebből a fénylótuszból, a szirmait alkotó fények összességéből kezd egyre jobban kisugárzódni egy erőteljes fény, ami körülöleli a varázslót és minden sötét, gonosz varázslat feloldódik megtisztul benne, általa, ami a létrehozója ellen irányul.
Ez egy olyan titok melyet senkivel, még a legjobb barátaiddal sem oszthatsz meg, mert ha valaki felkészületlenül használja, nemcsak önmagának, hanem a körülötte levőknek is árt.
-A professzor úr titka jó helyen van nálam, mindörökre megőrzöm. Felelte Harry.
Dumbledore tudta, hogy a fiú igazat beszél.
Harry érezte, még nincs vége a gondoknak, mégis vidámabban haladt a folyosón a Griffendél klubhelyisége felé.
Szívében új remény ébredt.
-VÉGE-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése